Gazdasági információk
Csődközelben a nagy integrátor
2010. július 28.

A bankokon múlik az IKR sorsa: csődvédelem vagy megegyezés
Hitelezőin múlik, csődvédelembe menekül-e a bábolnai IKR Zrt. A vezérigazgató szerint a több száz dolgozót foglalkoztató és több ezer ügyfelet kiszolgáló cég sorsa a bankok kezében van.


Finanszírozási válságba került Magyarország egyik legjelentősebb agrártermelő és kereskedő vállalkozása, a bábolnai IKR ZRt., szerdán dől el, hogy csődvédelmet kér-e a vállalkozás - mondta Szaxon Attila, a cég vezérigazgatója. Emlékeztetett arra, hogy az IKR Zrt. a 2008-as 120 milliárdos rekordforgalom mellett elért 71 millió forintos eredmény után 2009-ben 94 milliárdos forgalomból 2,7 milliárd forint veszteséget szenvedett.

A 2010-es terv készítésekor még úgy tűnt, hogy a bankok finanszírozni fogják az IKR ZRt.-t. Ez azonban az első félévben elmaradt, ezért az idei 77 milliárd forintos árbevételi és 503 millió forintos eredményre vonatkozó terv nem hajtható végre, legjobb esetben is 50-60 milliárd forint forgalommal lehet számolni és nulla körüli eredménnyel.

A válság oka, hogy az IKR-t 2008. második és 2009. első felében komoly veszteségek érték egyrészt a K&H Bank "profitmax" treasury terméke (3,8 milliárd forint), másrészt a repceárak zuhanása miatt. Az IKR az év elején magas árakon megvásárolta a repcét a termelőktől, ezzel egy időben le is szerződte a magyar biodízel üzemekkel. Néhány hónappal később a repceárak lezuhantak, az üzemek nem voltak hajlandók fizetni, az IKR viszont korrektül elszámolt a termelőkkel, csak ebből 1,5 milliárd forint veszteség érte.

Kapcsolódó link: http://nol.hu

Stratégiai partnereink
        

« Vissza

Országos piacterek
E-netro Deutschland  E-netro Magyarorszg  E-netro Romnia
Partnereink