Gazdasági információk
Rába: csökkenő, de súlyos veszteség
2010. július 29.

Csökkentette veszteségét az idei első félévben a Rába Járműipari Holding Nyrt., a győri székhelyű cég 2010 első hat hónapjában 967 millió forint veszteséget számolt el a tavalyi első féléves 2,363 milliárd forintos veszteséggel szemben - derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán publikált nem auditált, konszolidált jelentéséből.

A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentés alapján a Rába Csoport árbevétele 3,1 százalékkal lett alacsonyabb 2009 első félévéhez képest, 17,7 milliárd forintot ért el - olvasható a jelentésben.

A Rába 411 millió forintos üzemi nyereséggel zárta 2010 első félévét, ez ugyan 141 millió forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakának nyeresége, ugyanakkor idén javulást jelent, mivel a cégcsoport az első negyedévben még 44 millió forintos üzemi veszteséget könyvelt el.

A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 24,2 százalékkal csökkent, 1,584 milliárd forint volt. Ez részben az alacsonyabb üzemi eredménynek, részben a kisebb értékcsökkenésnek volt köszönhető.

A pénzügyi eredmény 2010 első félévében 1,118 milliárd forint veszteséget jelent a tavalyi hasonló időszak 2,484 milliárd forintos veszteségéhez képest. A veszteséghez jelentős mértékben hozzájárult a készpénzmozgással nem járó hitelek átértékelése, amely 901 millió forinttal rontotta az eredményt - olvasható a jelentésben.

Az árfolyammozgásokat követő átértékelések ugyan a pénzügyi soron, ennek hatására pedig az adózott eredményben is veszteséget okoztak, ám nem tudták megtörni a nettó hitelállomány csökkenésének trendjét, amely 9,3 milliárd forintra mérséklődött.

Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója az első féléves eredmények alapján az árbevételnek a korábbi várakozásoknak megfelelő, mérsékelt, de folyamatos növekedésére számít.

Kapcsolódó link: www.mfor.hu

Stratégiai partnereink
        

« Vissza

Országos piacterek
E-netro Deutschland  E-netro Magyarorszg  E-netro Romnia
Partnereink