
Az Új Széchenyi Terv
2010. július 29.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium legfontosabb feladata az Új Széchenyi Terv által megadott irányvonalak mentén egy olyan összehangolt EU-s és hazai forrásokat is magába integráló pályáztatási rendszer kialakítása és működtetése, ami a stratégiához igazodva a rendelkezésre álló forrásokat tervezetten, koordináltan és egységesen osztja el a gazdasági szereplők között. 2013-ig 1828,8 milliárd forint szabad európai uniós forrás áll még rendelkezésre Magyarország számára.
A rendelkezésre álló források
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársai a kormányváltást követő átadás-átvétel után átvilágítást és helyzetelemzést végeztek. A források felülvizsgálatát követően összeállították a teljes forrástérképet. Ennek adatai alapján a 2007-2013 közötti tervezési időszakra Magyarország számára elérhető uniós források értéke összesen 7870,17 milliárd forint. Ebből jelenleg 1828,8 milliárd Ft szabad forrás áll rendelkezésre, 1480,2 milliárd forintnyi futó pályázat, és 4126,5 milliárd forint értékű kötelezettségvállalással már elindított projekt mellett.
Azonnal mobilizálható forrás
Jelenleg, a KKV szektor számára gyorsan mobilizálható források értéke a forrástérkép adatai alapján 155 milliárd Ft, amely összeg a Gazdasági Operatív Program és a Regionális Operatív Programok keretében áll rendelkezésre. Fontos hangsúlyozni, hogy a fenti összeg a Kormány rövidtávon, azonnal igénybe vehető eszköze a kis- és középvállalkozások megsegítésére. A további forrásátcsoportosítások előkészítése a második Széchenyi Terv irányvonalának megfelelően történik majd.
Nagyprojektek felülvizsgálata
A forrástérképezés mellett felülvizsgálatokat, átvilágításokat is végzett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca más minisztériumok bevonásával tekintette át a nagy- és kiemelt projektek több mint 700 tételt tartalmazó listáját.
A tárca kormány előterjesztés keretében tett javaslatot összesen mintegy 477 milliárd forint értékű projektforrás visszavonására vagy tartalmi felülvizsgálatára. Ennek eredményeképpen összesen 41 milliárd forint uniós forrás felszabadítására kerülhet sor a jövőbeni intézkedéseknek köszönhetően. A források felszabadításával lehetőség nyílik új – a Kormány fejlesztés- és gazdaságpolitikai céljaihoz szervesen illeszkedő – projektjavaslatok megvalósítására és új támogatási konstrukciók akciótervi nevesítésére. Ezek már szervesen illeszkednek majd a Kormány gazdaságfejlesztési céljaihoz, az Új Széchenyi Terv prioritásaihoz.
A csomag másik elemeként 436 milliárd forint értékű projekt tartalmi felülvizsgálatára kerül sor. Ezen intézkedés a projektek tartalmának és megvalósításának új irányba állítását jelenti az új szak- és gazdaságpolitika szolgálata érdekében.
Fontos kiemelni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csak olyan projektek törlésére, illetve visszavonására tett javaslatot, melyek esetében előrehaladás nem történt, vagy a projekt megvalósulása kétséges, esetleg a Kormány célkitűzéseivel nem összeegyeztethető. Azokat a programokat és beruházásokat melyek az ország gazdaságát élénkítik, a jövőben fenntarthatóak, munkahelyet teremtenek és hozzájárulnak a kis- és középvállalkozások megerősödéséhez, nem fenyegeti a leállítás veszélye. Ugyanennyire fontos a felzárkóztatási programok és projektek továbbvitele is.
Pályázati rendszer átalakítása
A források hatékony és eredményes felhasználása megköveteli a nehézkesen vagy egyáltalán nem működő támogatási konstrukciók és pályázati kiírások megszüntetését, ugyanakkor az így felszabaduló források átcsoportosítását a sikeres, nagy érdeklődéssel övezett konstrukciók számára. Ezzel párhuzamosan kell a jól működő konstrukciókat megerősíteni, a kiírásokat adott esetben kicsit módosítani, illetve új, a megváltozott igényeknek megfelelő, egyúttal a vállalkozások számára csökkentett adminisztratív terhekkel járó támogatási eszközöket előkészíteni az új konstrukciókat meghirdetni. Az intézkedések lényege, hogy jól működő és sikeres konstrukciókat minél gyorsabb lebonyolítás mellett vehessék igénybe a pályázók.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tervezett intézkedései:
- Stabil környezetet létrehozva jelentős mértékben átcsoportosítja az uniós forrásokat a közvetlen gazdaságfejlesztési célú területekre, csökkenti a kiírt pályázatok körét, megszüntetve az értelmetlen elaprózódást. A jogalkotás minőségének javítása érdekében átlátható, jogszabályi környezetet alakít ki.
- A gazdaság és az állam együttműködését munkaközpontúvá téve elősegíti új adózó munkahelyek létrejöttét, amelynek haszonélvezői elsősorban a kisvállalkozások lesznek.
- Az Európai Uniós források felhasználásánál erősíti a stratégiai tervezést, a hazai források vonatkozásában pedig az egységesítés és programszerű felhasználás válik alapvető követelménnyé. A vállalkozásfejlesztési politikában kiemelt figyelmet kapnak a munkaerő-intenzív ágazatok, amelyek a hazai munkahelyteremtésben élen járnak. A kutatás és fejlesztés, illetve magyar innováció támogatásával a hazai termékek, szolgáltatások hozzáadott értékének növelése elsődleges célkitűzés.
- Radikális bürokráciacsökkentést
- Egységes fejlesztési menedzsment rendszer bevezetése, amely lehetővé teszi a különböző források koordinált, fejlesztési stratégiai célok mentén való felhasználását. Ezáltal egyszerűsödik a pályázati rendszer, valamint csökken a végrehajtás adminisztrációs igénye. Az ügyintézés elektronizálása jelentősen csökkenti az ügyintézéshez szükséges erőforrásokat, így csökken a fejlesztési végrehajtási intézményrendszer mérete.
- Határozott szándék a mikrovállalkozások számára kiírt pályázatok bevezetése, a potenciális pályázói kör kiszélesítése.
- Az uniós és a hazai fejlesztési támogatási forrásokat kezelő egységes monitorig és információs rendszer kialakítása a hatékony fejlesztéspolitika megvalósítására, amely alapot biztosít a projektek forrásösszetételének optimalizálásához és felhasználás ellenőrzéséhez.
Párbeszéd indítása
A fenti célok és alapelvek jellemzik a jövőbeni pályázati rendszert, amelyről az azonnal meghozott intézkedések tapasztalatainak fényében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már ez év szeptemberében a szakmai és civil szervezetek bevonásával széleskörű társadalmi egyeztetéseket kezdeményez. Ezeken első kézből kíván információkat szerezni a vállalkozások tapasztalatairól, igényeiről a pályázati rendszerrel, konstrukciókkal kapcsolatban. Az ősszel induló egyeztetés sorozaton a tárca várja majd azokat az ötletek, javaslatokat is, melyekkel a vállalkozások felgyorsíthatónak gondolják a pályázatok elbírálását, a kifizetéseket.
A konzultáció legfontosabb feladata a fejlesztési források esetében a rendszerszerűbb és erőteljesebb, stratégiai fókuszok mentén való felhasználás elősegítése, az egységesítés és a programalapúvá tétel lesz.
Kapcsolódó link: www.orientpress.hu
































