Gazdasági információk
Egyre több állami szerv kéri fel behajtásra a NAV-ot
2015. április 17.

Közúti bírság, hulladékgazdálkodási díj, kamarai hozzájárulás – csak néhány abból a 134 különféle összegből, állami díj- és bírságtípusból, amelyet a cégek és a magánszemélyek késlekedése esetén az adóhatóság hajt be. A hivatal tavaly mintegy négyszázezer eljárást kezdett meg más szervezetek kérésére és hatmilliárdnyi elmaradást szedett be.

Egyre több állami intézmény és − lazább vagy szorosabb módon − a közszférához sorolható szervezet nevében dolgozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság minden esetben ugyanazt a feladatot látja el: beszedi a cégektől és a magánszemélyektől azokat a tartozásokat, amelyeket az érintettek elfelejtettek leróni. Míg 2011-ben 99 típusú, más szervezetet megillető összeg behajtásáról kellett gondoskodnia az adóhivatalnak, tavaly már 134 efféle jogcím alapján járt el a NAV.
Tavaly nagyjából négyszázezer végrehajtást indított el a hatóság a különféle állami és közszervezetek kérése nyomán – közölte a Napi Gazdasággal az adóhivatal szóvivője. Kis Péter András néhány példát is megemlített. Az utóbbi időkben sok munkát jelentett a hivatalnak az elmaradt kamarai hozzájárulások behajtása: tavaly 41 ezer ilyen ügy került a köztestületektől a NAV-hoz, a beszedett summa 146 millió forintot tett ki. Ennél is nagyobb összeget, 588 millió forintot továbbított az adóhatóság a Gazdasági Versenyhivatalnak, és bőven adott teendőt a hulladékgazdálkodási díj is. Emellett 18 ezer nyugdíjügyben is szükség volt az adóhivatal fellépésére, nyolcezer alkalommal a NAV hajtotta be a rendőrséget megillető közúti bírságot, s az adóvégrehajtók közel hétezer alkalommal az önkormányzatokat is kisegítették. A szóvivőtől megtudtuk: az adóhivatal tavaly összesen majdnem hatmilliárd forintot szedett be más szervezetek részére.
A diákhitel-tartozások kapcsán szintén intézkedett a NAV, ezek az ügyek évről évre tömegével kerülnek az adóhivatal végrehajtói elé. Két évvel ezelőtt, 2013-ban például 35 ezer hiányzó tétellel kellett foglalkoznia a NAV-nak, tavaly pedig már megközelítette a negyvenezret a Diákhitel Központtól érkező kérések száma. A számokból az is kiderül, hogy a NAV 2013-ban és 2014-ben is egy-egymilliárdot szedett be és továbbított a Diákhitel Központ részére. Az ilyen eljárásokról a NAV szóvivője elmondta: a hallgatói hiteltartozások adósai rendszerint fiatalok, olyan személyek, akik pályájuk elején járnak, munkaviszonyuk emiatt rendszerint rövidebb ideje áll fenn. Mivel az érintettek többsége pályakezdő, nemigen rendelkeznek nagyobb értékű vagyontárgyakkal. Előfordultak persze olyan esetek, amikor drágább gépjárműveket, esetleg ingatlant foglalt le a NAV diákhitel-tartozás miatt. A hatóság az efféle elmaradások behajtásakor is az általános szabályok szerint jár el: inkasszót alkalmazhat, munkabérletiltásról határozhat, adott esetben ingóságokat és ingatlant vonhat el.

Kapcsolódó link: http://www.napigazdasag.hu

Megosztás
Stratégiai partnereink
        

« Vissza

Országos piacterek
E-netro Deutschland  E-netro Magyarorszg
HÍRLEVÉL

E-mail cím:



Hirdessen hírlevelünkben!


Állást keres?



Partnereink